INTERJÚ » Májdaganat: „Nekünk a CBD olaj alap dolog lett, mint másnak egy sima vitamin...”
A májdaganat diagnózisa gyakran sokkoló, különösen, ha az orvosok már előrehaladott stádiumot állapítanak meg. H. Gabriella édesapja esetében a kezdeti kilátások nem voltak biztatóak, ám a család nem adta fel a küzdelmet. Interjúnkban arról mesél, hogyan alkalmazták a modern orvosi beavatkozások, a sebészet és a kiegészítő CBD kúra kombinációját a betegség ellen.
Gabriella részletesen elmeséli, hogyan alkalmazták a CBD olajat kiegészítő terápiaként édesapja májdaganata ellen.
– Elmesélné Édesapja történetét, mi ez a betegség, hogy kezdődött, mik voltak a tünetei?
– 63 éves Apukám végstádiumos májsejtrákos volt. Ez egy, a máj sejtjeiből kiinduló daganat, nem pedig áttét útján létrejövő. Mivel nagyon tünetei nem voltak, így későn derült ki, végstádiumban. Véres széklete egyszer volt, de inkább a napokig tartó puffadás, amolyan túl sokat evett teltségérzete volt. Csupán, emiatt ment el a háziorvoshoz, aki hasi ultrahangra, majd CT vizsgálatra küldte. Ott derült ki 2018. májusában, hogy mekkora a baj.
– Milyen szokásos kezeléseket kapott Édesapja?
– 2018. nyarán már végstádiumos volt, sok esélyt nem kapott, egy hasi műtéttel feltárást csináltak, de mivel műthetetlennek találták, vissza is zárták. Szeptemberben radioembolizációt hajtottak rajta végre. Ez egy új eljárás, elzárták a máj aortáját, a májba közvetlenül ekkor egy kemót adtak. Ezen kívül más kezelést nem kapott.
– Hogyan viselte a család a kialakult helyzetet?
– A család nagyon nehezen viselte a körülményeket. Én magam ápolónőként végeztem, tökéletesen tisztában voltam a helyzettel, nem is tudom leírni, hogyan éltem meg. Ismerősök, szakmabeliek sem biztattak. Rettenetes volt. Apu erős volt, fogyott 13 kg-ot 5 hét alatt, de igazából ezen kívül semmi nem látszott rajta, néha elmerengett pár pillanatra. Később különböző vitaminokkal, készítményekkel visszaszedte a leadott kilókat. Fontosnak tartom, hogy nem "hagytuk" fogyni, hogy fizikailag minél erősebb maradjon.
– Mi történt ezután?
– A radioembolizáció hatására a daganat mérete ugyan nem csökkent, ellenben kb. 75%-a elhalt. Egyetlen 6-7cm-es daganatból, ekkorra kb. 2cm-nyi élt már csak. Áttéte nem volt, így már decemberre műthető állapotba került. A orvosok nagyszerű odaadással, tájékoztatással és emberséggel bántak velünk mind a műtét előtt, alatt, mind utána.
– Hogyan került kapcsolatba a kender termékekkel?
– Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület által kerültem kapcsolatban a CBD-vel, nagyon sok információ, kutatás fellelhető náluk. Egy CBD terén jártas embert kerestem fel októberben. Ekkor kezdtük az olajat használni az ő utasításai szerint. Nem kértem mást a jó Istentől, csak még egy közös karácsonyt Apukámmal!
💡 Tudta, hogy a máj az egyetlen belső szervünk, amely képes a regenerációra?Még ha a májszövet jelentős része (akár 70-75%-a) el is pusztul vagy eltávolítják, a megmaradt egészséges sejtek képesek osztódni és idővel visszaépíteni a szerv eredeti méretét és funkcióját. |
– Milyen hatásai voltak a készítmények használatának? Milyen adagolásban, hogyan használták?
– Apu nagyon jól bírta az olajat, egyszer említett rosszullétet, de nem biztos, hogy az olajtól volt, igaz, akkor már nagy dózisban használta. Lassan, pár cseppel kezdte az adagolást, és folyamatosan emelte egy elég magas dózisig. Medihemp gyártó biztonságos olaját használtuk. 10%-os 30ml-es üveg neki kb. 21 napi adag volt. Fontos, az adagolás mindenkinél más, figyelembe kell venni az egyéb szedett gyógyszereket, illetve az egyéni tűrőképességet is. Nekünk a késő délutáni időpontban tolerálta a szervezet a legjobban az olajat. Napi egyszer, nagy dózist, mint egy bombát juttatott a szervezetébe.
– Most mi a helyzet, milyen apukája állapota? Használ még CBD-t?
– Apukám mára daganatmentesnek mondható. Tökéletes formában van, a napokban pedig (2019. márc. közepe) újra elkezdett dolgozni. Szerintem ez plusz egy pozitív lelki löket és az egészséget nézve esély sok közös ünnepre. Nekünk már minden nap ünnep. Sok mindent átértékeltünk legbelül és kimondatlanul sokat tanultunk mindannyian. A CBD-t használjuk még, kb fele adagban. Apu sokszor kérdezi, meddig még? Mindig azt mondom, MÍG ÉL! Én nem szeretem az ízét, apu már megszokta. Nekünk a CBD olaj alap dolog lett, mint másnak egy sima vitamin. A lelkem így nyugodt.
– Mire kell figyelni a CBD használat mellett, vannak mellékhatások?
– Mellékhatások szerencsére nem voltak. Apu nagyon jól bírta. Igaz, mindent megtett amire kértük. A hozzáállás szerintem fél siker, hinni a gyógyulásban. Az olajjal kapcsolatosan a fokozatosság és a biztonságos helyről való vásárlás a legfontosabb. Sajnos sokan hamisítják és MLM hálózatban is értékesítenek kicsi hatóanyaggal rendelkező olajakat, sokkal borsosabb áron, melyek közel sem ilyen hatékonyak. Mindenki tapasztalja ki, hány csepp, amit még minden mellékhatás nélkül bír. Ezt tartsa pár napig és ha nincs gond, cseppenként emeljen. Apu nyelv alatt használta, 5 percet tartotta a szájában, majd lenyelte. Mostanra kúpot készítek, mert annak a legjobb a felszívódása. Egy vastag szívószál alját összeolvasztom öngyújtóval. Kakaóvajba (1 kúphoz kb. 1 mokkáskanálnyiba) teszem az adott cseppszámú olajat. Tökéletesen eggyé válnak. 5 kúpnyit töltök egy szívószálba. Nagyon vékony pohárba állítva teszem a töltött szívószálakat a hűtőbe. Dermedés után kinn hagyom pár percet, majd 5 felé vágom és pici alufóliákba egyesével csomagolom a kúpokat. Nagyon könnyen olvad és könnyen kúposra formázható használat előtt.
– Más hasonló helyzetben lévőknek is ajánlaná a CBD termékeket?
– Mindenképp ajánlom! Már kb. 2 hetes használat után javulást éreztünk. Apu sikere óta én magam is szedem, szerencsére teljesen más problémára. Könnyebbek, elviselhetőbbek a mindennapok, fájdalmakat jól csillapít. Nem gondolom csodaszernek, de jótékony hatása számomra nem kérdés. Mind Apu sikere is bizonyítja, nekem pluszban az én egészségem változása. Nem is tudom jól megfogalmazni. Talán mintha segítene a szervezetnek „megjavítani” önmagát. Úgy is fogalmazhatnék, hogy van, akit „megjavít” és van, akit „javítgat”. Mindenképp pozitív a hatása.
– Köszönjük a interjút és sok-sok együtt töltött ünnepet kívánunk!
Mit tanulhatunk Gabriella édesapjának esetéből a CBD-ről és a májdaganatról?
|
© Szezői jog: a weboldalon található interjúk és szöveges tartalmak a Hempindex kizárólagos szellemi tulajdonát képezik. Bárminemű engedély nélküli másolás, részleges átemelés, publikálás vagy jogtalan üzleti célú felhasználás szigorúan tilos, és azonnali jogi eljárást von maga után! A bejegyzés kizárólag az eredeti link megosztásával, módosítás nélkül, egyértelmű forrásmegjelöléssel (www.hempindex.eu) terjeszthető!
⚠️ FONTOS FIGYELMEZTETÉS A VÁSÁRLÓI TÖRTÉNETEKHEZ:
Az itt olvasható történet a nyilatkozó szubjektív, egyéni tapasztalata. A HempIndex ezeket a véleményszabadság jegyében, változtatás nélkül közli, de orvosi helytállóságukért felelősséget nem vállal. Mivel minden szervezet biológiai működése egyedi, az eredmények felhasználónként eltérőek lehetnek, a leírtak nem tekinthetők klinikai ténynek vagy garanciának.
A cikkben elhangzottak nem minősülnek orvosi tanácsadásnak. A CBD termékek hivatalosan szájápoló kozmetikumok, nem gyógyszerek és nem gyógyítanak betegségeket. Szigorúan tilos az olvasottak hatására a felírt orvosi terápiát önkényesen módosítani! Diagnosztizált betegség, gyógyszeres kezelés, valamint várandósság vagy szoptatás esetén a használat előtt feltétlenül konzultáljon kezelőorvosával.
Bővebb jogi nyilatkozatunk ezen a linken érhető el.

